Egy kis jubileum apropóján

Kedves vitorlázást kedvelő Barátaink!

Ház ezt is megértük. Kevesebb, mint 3 hét elteltével túlléptünk az első, s talán a legjelentősebb mérföldkőnek tekintendő ezredik Facebook lájkolón. Az oldal megmérettetett és érdekesnek találtatott. Önök által. Nagyon sokat dolgoztunk és dolgozunk is vele folyamatosan, mint saját édes gyermekünket dédelgetjük. Nagy öröm számunkra, hogy a kedvelők növekvő táborán keresztül visszaigazolásra kerül: modern, áttekinthető az oldal szerkezete; érdekes, olvasmányos a folyamatosan bővülő tartalom és a videók is élvezhetőek.

Éppen egy kellemes kávét fogyasztottunk Dávid barátommal kenyéradó gazdám tárgyalójában, amikor az ötlet először felmerült. Ízlelgettük, kóstolgattuk, formálgattuk és végül megszületett a nagy elhatározás. Induljunk el. Olyan, eddig lefedésre még nem került megközelítést szerettünk volna kidolgozni, ami – hogy stílszerűen fogalmazzak – friss szelet fújhat honfitársaink tengeren kibérlésre kerülő hajóinak vitorlázatába. Persze mi is sejtjük, hogy az oldalon fellelhető tartalmak hatására nem fog egy egész nemzet megindulni az Adria felé. De követőink elméjében elvethetjük azt a csírát, ami szépen lassan, de biztosan kifejlődhet és ami előbb vagy utóbb – talán – egy hosszú hétvégében fog végződni a Balaton vizén vagy az Adriai-tengeren.

Meg szeretnénk mutatni azt az életérzést, amiben a mai rohanó világunkban egyelőre csak kivételezetteknek lehet része. Azok viszont akik mégis,  bármi áron meg szeretnék tapasztalni a határtalan szabadságot többségében falakba ütköznek. Mi végigjártuk ezt a Kanosszát, beleütköztünk a környezet által állított falakba. Végül úgy döntöttünk megpróbáljuk. Magunkban. S ma itt tartunk.

A honlap számunkra már akkor beváltja a küldetését, ha minél több honfitársunkat lehet akár csak virtuálisan is ennek a nagy kalandnak a részévé tenni, amikor a beszámolókon, cikkeken és videókon keresztül kiszabadulhatnak –  ha  csak rövid időre is  – abból a taposó malomból, amiben modern (?) emberként élünk.

A világ rohan, egyre gyorsabban rohan. Nem kell ennek felismeréséhez nagy tudomány. De a lépték így is meglepő. Volt szerencsém a napokban egy kis időt céges kiküldetésen Párizsban töltenem. Nem szokatlan a dolog, nagyjából 13 éve járok beszámolókra, évente többször. Hozzászoktam a világjáráshoz, sokat utazok repülővel, s cégem multinacionális jellege okán sokféle nemzetiségű emberekkel állok napi kapcsolatban.

Viszont ennyire még soha nem szembesültem azzal, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni az egyének kezéből: a repülőgépre becsekkolni művészet, ha online tesszük, arra 30 órával a járat indulása előtt tehetünk legkorábban kísérletet. 26 órával (tehát még mindig bő 1 nappal) a felszállás előtt már csak az utolsó helyet tudom befoglalni. A beszállítás előtt tumultuózus jelenetek játszódnak le, az emberek hisztérikusan furakodnak, tolakodnak, mindenki első között szeretne a repülőgépre feljutni. Később a fedélzeten sem figyelünk egymásra, a kézipoggyászokkal megy a harc, nehogy ne maradjon hely a felső csomagtárolóban.

Amikor pedig mindenki elhelyezkedik akkor ösztönösen megindul a külvilág kizárása: az utasok többsége fülébe nyomja a fejhallgatóját, előveszi a tabletjét, telefonját vagy könyvét és azzal foglalatoskodik. Ma már köszönni sem divat a szomszédos üléseken helyet foglalóknak, annak ellenére, hogy hosszú órákon keresztül egymás privát szférájában tartózkodunk. A nagy rohanás ide, nagy rohanás oda az embereknek szüksége van nyugvópontra. Tudat alatt mindenki keresi a saját lelki békéjét.

A városban sem sokkal jobb a helyzet. Az emberek, mint a hangyák a bolyban, semmilyen matematikai összefüggéssel le nem írható görbék mentén futkároznak, számomra talán a káoszelmélet modellezi leginkább mozgásukat. Ki egy, ki kettő, ki három (!) laptoptáskával a vállán. A dugók gyakorlatilag állandósultak, az autófolyam elviselhetetlen. S az élet szalad és elszalad mellettünk.

S hogy ez miképpen is kapcsolódik a vitorlázáshoz?! Az ember, bár társas lény ösztönösen vágyik egy kicsi áldott magányra és félrevonulásra. Egyre kevesebb erre a lehetőség, a mai társadalom állandó megfelelési kényszer elé állítja résztvevőit. A vitorlázás ezen problémák és állandó elvárások alól biztosít – bár csak átmeneti – felmentést.

A tengeren nincsenek rohangáló emberek, forgalmi dugók. Szabadságfokunk kibővül, új ingerek érnek bennünket, észjárásunk megváltozik, elménk kinyílik. Nem foglalkozunk egyszerre tíz dologgal, minden benyomás mélyebben hatol a tudatunkba, s kreatív gondolatokat szül. Az addig komplikáltnak tűnő dolgok helyükre kerülnek. A világ lecsendesül.

A vitorlázás, a tenger pont azt nyújtja a ma emberének, amit a száguldó világban már nem igen talál meg sehol máshol: a mérhetetlen nyugalmat és az egyensúlyt!

Köszönjük megtisztelő érdeklődésüket és továbbra is kövessenek bennünket!