A kapocs

Jürgen váratlanul felriad. Még éppen csak hajnalodik. Nem szokása a váratlan ébredés. Homloka verítékes, biztosan valami rosszat álmodott. Vagy egyszerűen csak melege van. Hírtelen azt sem tudja hol van. Nem akaródzik felkelni, de érzi, hogy a megriadás folyományaként a gyomor mélyéről egészen váratlanul feltörő idegesség máshogy nem múlik el. Nem emlékszik az álmára, ahogyon általában az emberek többsége sosem. Átfut az agyán az előző nap. Semmi olyan nem történt, ami a tudat alatti nyugtalanságát okozhatná. Kicsit talán többet ivott a kelleténél, de társasági ivóként ez még belefér. Kitámolyog. A mellékhelységben nyugtalanul néz a tükörbe. Nyúzott, fáradt, kialvatlan. A konyhán áthaladva becélozza a hűtő tetején már régóta felmelegedett vizet. Félhomály van, nem botlik el semmiben. Szomjas, a pohárral sem bíbelődik, beleiszik. Jólesik. Abba sem akarja hagyni. A flakon a szemetesben landol, a kupac tetején. A feszültség továbbra sem múlik. Hajnali 3 óra, de még messze a virradat. Érzi és tudja nincs egyedül, mások is vannak. A többiek az igazak álmát alusszák.

A társaság jó, bár az élet különböző területeiről érkeztek. Korábban nem is ismerte őket. A közös cél miatt mindannyian motiváltak, emiatt gyorsan ismerkedtek össze. Talán túlontúl gyorsan. Alapvetően utál vadidegen emberekkel barátkozni, de most muszáj. A cél a szeme előtt lebeg. Ezért érdemes kicsit alkalmazkodni. Elégedettséggel tölti el, hogy ő itt lehet. Hogy ő megengedheti magának. Tudja: talán mások nem is gondolnák, hogy ők is megengedhetnék, de jól van ez így. Jürgen nem szereti a tömeget. Fura neki ez az elmúlt pár nap. A mindennapjai felborultak, nem a maga ura immár. Ez szokatlan neki. Vállalatvezetőként önmaga osztja be az idejét, irányítja a többieket, s ki őszintén, ki kevésbé de mindenki felnéz rá. Övé az irányítás és az utolsó szó. Különösen imádja a bejárathoz legközelebb eső, számára kijelölt parkolóhelyet, ahol a tábla jelzi, hogy oda más nem parkolhat. Csak ő. Az az ő számára van fenntartva. Szereti azt a pillanatot, amikor mások előtt kissé szinpadiasan, diszkrét csippantással és jól irányzott, a legújabb német prémium modellre irányuló hanyag kézmozdulattal bezárja az autóját. Elégedett az életével, tisztelik őt.

De ez az utóbbi napokban úgy tűnik végérvényesen elillant. Elmaradtak azok a szituációk, ahol a mindennapi jólét csalhatatlan jelei belülről megnyugtatják. Minden máshogy van. Nem érez felsőbbrendűséget, itt mindenki egyenlő. Újra megremeg. Farzsebéhez kap, s várja, hogy az Audi kulcsának jól ismert formáját kitapogathassa, ami talán újra nyugodtsággal töltheti majd el. A kulcs nincs ott. Jürgen zavarodottsága nem múlik. Nyugtalanul néz az étkezőasztalra hátha oda dobta előző este, de ott csak számára idegen dolgok hevernek. Olyanok, amelyeket ő korábban soha nem használt, s amelyek ebből fakadóan őt soha nem is érdekelték.

Jürgen feje nagyon lassan tisztul. Bezárva érzi magát, elfogyott a levegő, menten megfullad. Feltépi az ajtót és kiront a levegőre. Érzi, ahogy az éjszakai levegő a még mindig izzadt homlokát hűsíti. A felriadást követő érthetelen, kusza és csapongó gondolatsor hírtelen elveszíti értelmét.

Odarohan hozzá és jólesően simítja végig a puha bőrborítást. A kormány börborítását. Egy csúcsminőségű német yach kormányának bőrborítását. Egy olyan yacht-ét, amely az 5 napos manőver tréningre lett kiválasztva.

Jürgen önbizalma visszatér. Tudatosodik, hogy ha csak néhány nap erejéig is, de kizökkent a megszokott életéből, s maga mögött hagyta azokat az értékeket, melyek számára a mindennapok élvezetét és stabilitását nyújtották. S ez most már nem zavarja különösebben.

A kormányt továbbra is görcsösen markolja, bár a hajó nem megy sehová. Senki sem megy sehová. Éjszaka van, telihold.

Lenéz a bal kezére és meglátja a kapcsolódást a jelen és a múlt között: az ő hőn szeretett és mindig is áhított órája. Az óra, ami mindig vele van. Most is. Éjszakára sem veszi le! Omega Seamaster Planet Ocean.

Bár annak 45,5 mm-es átmérője viszonylag nagy mégis könnyű, a kezét nem húzza le: Liquidmetal anyagból készült. Jürgen tudja, az automata szerkezeten innen nincs élet. Az, hogy ez az automata az Omegának a saját gyártású szerkezete megnyugvással tölti el. Az irodában Hans mindig az órájával villog, de Jürgen tudja hogy az nem saját szerkezet. Azt mástól veszik és változtatás nélkül építik be. Az más. Persze nem mondja meg neki, hogy tudja. Hagy örüljön. Jürgen nem szereti mások örömét elrontani.

Szereti az óráját, szereti, ha mások is észreveszik a kezén és ilyenkor érzi a tiszteletet. Megint. Szeretett volna merülni is a tréning során, hiszen az órája akár 600 m-ig vízálló, de ezt most nem teheti meg! Úszni biztos, hogy az órában fogok – gondolja, bár ekkor a hélium szelepnek semmilyen funkciója nem lesz. Nagy kár. Úszás közben a szerkezet is intenzíven húzza magát fel, amivel akár 60 órát járhat. Manuális felhúzás nélkül! – idézi az órakereskedő szavait. A zafírüveg megnyugvást ad: nem kell a kabinban hagynia, mindig viselheti, hiszen még egy csörlő sem csikarhatja meg. Nála mindig biztonságban van.

Jürgen talán a kelleténél egy picit jobban elkalandozott. Gondolataiból némi mozgás észlelése zökkenti ki. Bernd Vogel, az oktatókapitány álmos feje jelenik meg a kajut nyílásban. Ébredezik a hajó, ma 4.30-ra lett kitűzve az indulás. Bernd elismeréssel konstatálja, hogy legszorgalmasabb, bár néha furcsa tekintetű, számára kissé talán túlzottan kiszámíthatatlan tanulója, Jürgen már a kormány mögött áll. Lehet visszahívja még gyakorolni, nem nagyon megy még ez műfaj neki. Látszólag nehezen is illeszkedett be a csapatba, márpedig az önálló hajóbérlés záloga a jó csapatmunka. Idegenekkel is.

Vogel kapitány javasolja, hogy Jürgen húzzon valami alkalmasabb öltözetet, mert kint nagyok a hullámok és erősen fúj a szél.

Indul a manőver tréning harmadik napja. Jürgennel.

Bemutatjúk új partnerünket, aki az órát biztosította a teszt idejére – profik a szakmájukban és bátran ajánljuk őket mindenkinek, aki az ígényes órák rajongója: