Idén Szeptember 22.-29. között rendezik meg a XVI. SEAPROMO Regattát, a Magyar tengeri vitorlázás presztízs adriai versenyét, amely immár több mint másfél évtizede az egyik legrangosabb zenei, gasztronómiai, üzleti, társasági eseménye az őszi szezonnak..

A  2003 – tól minden évben megtartott versengésen idén 20 darab 2015-ös építésű, 9 fekhellyel rendelkező 46 lábas túravitorlás fedélzetén mérik össze tudásukat a résztvevők. A kormányoknál pedig olyan, komoly tengeri versenytapasztalattal, helyismerettel rendelkező, de a biztonságot szem előtt tartó olimpikonok, többszörös magyar bajnokok állnak majd mint Sabján Annamária, Detre Szabolcs, Detre Zsolt, Czégai Péter, Berecz Zsombor, akiknek az irányításával magas versenyértékkel bíró küzdelemre készülhetnek a hajózók.

A báziskikötőn kívül több helyszínt – szigetek, óvárosok érintő, túra,- és pályafutamokból, parti programokból,  összeállított hét röviden az egyedülálló hangulattal jellemezhető. Idén is használják majd a live tracking, azaz élő nyomkövető technikát, amely segítségével könnyen elemezhetőek, és figyelemmel kísérhetőek a futamok versenyzőkért itthon szorítók számára is. A tengeri kalandok után, finom kortyok, falatok, masszázs, élőzene, vár minden megfáradt hajóst a parton. A rajtok, manőverek, szoros befutók után ünneplés és órákig, vagy napokig tartó elemzés következhet.

Mindez természetesen csodás környezetben, a dalmát szigetvilág semmi mással össze nem hasonlítható hangulatával fűszerezve, hogy az induló társaságok valóban csapatokká formálódjanak a különleges hét végére. A cégek, vállalatcsoportok, üzleti körök, vagy éppen baráti formációk által indított hajókból álló mezőny biztonságát, jókedvét, a STAFF (versenyorvos, rendezőmotoros, dj, hostessek, masszőrök, fotósok, operatőrök, háziasszony, versenyigazgató, IT szakember) 16 fővel, sokszorosan kipróbált, együttműködő csapattal garantálja. Egy hét szárazon és vízen, amit sosem fog elfelejteni.

 

Érdeklődni, jelentkezni, nevezni: Seapromo Kft., Horváth Sándor

seapromo@t-online.hu

30-251-8887