Tankolás

Ha a szélviszonyok nem ideálisak, akkor gyakran kényszerülünk arra, hogy motorozzunk a hajóval. A beépített Volvo Penta blokk nagyon gazdaságos, fordulatszámtól függően ugyan, de körülbelül 2 litert fogyaszt üzemóránként. Ehhez maximálisan 7-8 csomós menetsebesség társul, ami például jelentős ellenhullámzásban azért jóval kisebb is lehet.

A hajó átvételekor a check-list egyik pontja az üzemanyagszint. Mindig tele tankkal adják át, cserébe el is várják, hogy tankoljuk is azt vissza, mielőtt leadjuk a vitorlást. Maga a tankolási manőver egyszerűsége vagy bonyolultsága azonban mindössze néhány nagyon egyszerű megfontoláson múlik. Ezeket a szempontokat és azokat az előkészületeket illetve  tevékenységeket vesszük most górcső alá, amelyek betartásával rutinszerűvé és problémamentessé válik a kikötői üzemanyag vételezés.

A tankolás nem más, mint egy – jellemzően – partfalhoz, a hajó oldalával történő kikötés, odaállás. Főszezonban és főleg a szokásos heti turnusok vége felé, péntek délután mindig számítsunk tumultusra a kutaknál, hiszen a charter cégek hajóit ebben az időszakban hozzák vissza a bérlők. Célszerű ezt az időszakot elkerülni, azaz vagy a bázis kikötőhöz közeli kútnál már előző este megtankolni a hajót vagy keressünk olyan délelőtti vagy késő délutáni időpontot, amikor várhatóan kisebb a tülekedés a kutaknál. Sajnos nagy szélben, kellemetlen hullámok esetén nem könnyű tartani a hajót és várni, hogy ránk kerüljön a sor. Szerencsére ezt nem úgy el kell elképzelni, mint amikor az autók egymás mögött centizve állnak, várva, hogy ők következzenek. Itt bizony részben össze-vissza vannak a hajók, s bár mindenki udvariasan kivárja a sorát, de érdemes pontosan észben tartani, hogy ki után érkeztünk a kúthoz, hiszen bizonytalanságunkat látva azonnal elénk csúszhatnak élelmes vitorlás társaink.

A tankolási manőver már a bázis kikötőből történő kiállásnál elkezdődik azzal, hogy nagyon pontosan memorizáljuk azt, hogy hol van a kút, hogyan lehet megközelíteni, s – mivel nem szégyen másoktól tanulni – megnézni, hogy mások miképpen állnak oda. Tolatva, 45 fokban, majd a végén az orrát is odahúzva a falhoz vagy orral, minél párhuzamosabban a partfallal történő megközelítéssel vagy akár – bár ez a ritkább – a hajót tatjával rátolva és a két hátsó bikára kikötve. Minden kútnak megvan a maga sajátossága és több oldalról is oda lehet parkolni, de mindig figyeljünk a vízmélységekre, hiszen sok kútnál van olyan partfal rész, ahol csak kis merülésű hajók köthetnek le.

Ezek után nézzük meg a teljesség igényével a tankolás folyamatát:

  • Kiálláskor tehát memorizáljuk a kút elhelyezkedését, fejben már játsszuk le az odaállás módját, s ha más hajó éppen tankol nézzük meg hogyan állt oda.
  • Már ekkor megfigyeljük, hogy a kút partfala megfelelő gumírozott védelemmel van-e ellátva annak érdekében, hogy a rossz puffer magassággal érkező hajók oldalai ne sérülhessenek meg.
  • A kúthoz közeledvén a köteleket rögzítsük rá azokra a bikákra – elől illetve hátul – , amelyik oldallal le szeretnénk kötni a hajót
  • Állítsuk be a körülbelüli puffer magasságot, ha egy mód van rá, akkor hozzunk át a másik oldalról is szabad puffereket, nehogy sérüljön a hajó oldala, mivel meghúzás a kaucióból komoly pénzek levonását eredményezheti.
  • Figyeljük a szél irányát és erősségét, ha van választási lehetőségünk és nem csak egy bizonyos helyre kell beállnunk, akkor lehetőleg szél-alól érkezzünk, mivel ebben az esetben – persze csak ha van némi lendületünk – pontosabban manőverezhető a hajó. Ügyes kormányos persze szél-felől is probléma nélkül odaáll, ilyenkor a légáramlat kényelmesen rá is tolhatja vitorlásunkat a partfalra.
  • Ha sokan vannak a kútnál, akkor pontosan figyeljük meg, hogy ki után érkeztünk és próbáljunk meg mögé besorolni, majd a hajó gázkarjával/irányváltójával „játszva” kellő távolságot tartani a közelünkben lévő többi várakozó hajótól. Sajnos ez sokszori előre illetve hátra irányuló manővert jelent, amit tovább nehezíthet, ha erős a szél és fújja/tolja a hajót.
  • Mindig figyeljünk arra, hogy a kútról távozó hajóknak kellő teret biztosítsunk.
  • Ha mi jövünk, akkor határozottan és mások számára is egyértelműen észlehető módon kezdjük meg a kikötési manővert.
  • Ha a hajónk rendelkezik orrsugár hajtóművel, akkor preferáljuk a tolatásos, 45 fokos szögben történő megközelítést. A partfal közvetlen közelében orrsugárral húzzuk be a hajó orrát a falhoz. Ha nincs orrsugár, akkor praktikusabb orral, egyenesen odaállni, majd a tankolás követően kitolatni.
  • A kutak többségénél kapunk parti segítséget a kezelő személyében, neki elég kidobni a köteleket – a szél irány alapján eldöntve, hogy előbb elöl vagy inkább hátul kötünk le – aki általunk a hajóról később önállóan is oldható módon rögzíti azt. Ha nincs segítség, akkor sajnos egyik hajós társunknak kell kiugrani a partra és rögzíteni a hajót elől és hátul. Ha hajón többen is vagyunk, akkor ez egyszerűen megy, viszont a kormányosnak nagyon közel kell állnia a partfalhoz , hogy társunk biztonsággal kiléphessen a partra.
  • Az esetek többségében gázolajat kell vételeznünk, egyéb esetben azt a hajó átvételekor jelzik. Még akkor tudakoljuk azt is meg, hogy hol van a tankoló nyílás, s annak hol van annak speciális kulcsa, amivel nyitható a betöltő sapka.
  • Kattanásig tankoljunk, mások is így tesznek. Fizethetünk hitelkártyával, nem jellemző az, hogy visszaélnek az adatainkkal.
  • Ne időzzünk, fizetést követően törekedjünk a kút mielőbbi elhagyására.
  • Széliránynak illetve a sodrás irányának megfelelően döntsünk a kötelek eloldásának sorrendjéről, majd finom kormány mozdulatokkal, a partfaltól fokozatosan távolodva, de határozottan manőverezzünk el a partfaltól.

Fontos! A számlát, amit a kúton kapunk mindig őrizzük meg, egyes charter cégek – főleg ha még nem ismernek bennünket, mint visszajáró ügyfelet – akkor kérhetik annak bizonyítására, hogy tényleg megtankoltuk a hajót. Ez részben annak köszönhető, hogy a hajó üzemanyagszint műszere nem feltétlenül pontos, s az alapján nem ítélhető meg biztonsággal, hogy valóban tele van-e a gázolajtartály vagy sem.

Azt is érdemes tudni, hogy a kikötőkben az üzemanyag árak általában magasabbak, mint a közúton.